2016. október 4., kedd

Pfff

Az van az osztályommal, hogy egyrészt ugye nem tanítom őket (illetve csak a fél osztályt), tehát alig találkozunk, ami nagyon szar. Rossz nekem, és nekik is, mert amennyit találkozunk, azt kb az igazolásokkal töltjük, meg a sürgős dolgokkal. Beszélgetni szinte egyáltalán nem tudok velük, ami kvázi a lényeg lenne. 

A másik, hogy tudjátok, ez egy vadiúj szakkgimnáziumos (vendéglátó) osztály, ami azt jelenti, hogy a közismereti tantárgyakon kívül tanulnak egy csomó szakmai tantárgyat is, amiből pl érettségizhetnek is. Ez kb nem tudom, mire jó, illetve talán arra, hogy az érettségi után maradhatnak nálunk (2 évet, asszem), és akkor kapnak szakmát is pluszban. 

De a lényeg az, hogy hihetetlenül sok órájuk van, majdnem minden nap 8 óra. És mivel csak 5-en laknak itt helyben, a legtöbben utaznak legalább napi két órát, és van, aki délután 5 körül ér haza. Nekem heti 3x van 8. órám a saját osztályommal - szerintetek hogy lehet így megtanulni angolul? Ez nagyon szomorú, teljesen gáz, és a gyerekek nekem panaszkodnak, de én nem tudok csinálni semmit. Én is tudom, hogy eszetlen, hogy nem ének, meg tesi, meg hittan van az utolsó órákban, hanem matek, meg angol, de nem tudok csinálni semmit. Nem tudom elintézni azt sem, hogy kevesebb órájuk legyen. 

Mi a városon belül is sokadik suli vagyunk színvonalban, hozzánk kb az jön, akit sehova máshova nem vesznek fel, ezek a gyerekek kb el akarnak végezni egy bármilyen sulit, szeretnének érettségit, ez totál nem versenyistálló. De mégis az van, hogy óriási terhet rakunk rájuk. És most elkezdődött az, hogy már most van olyan gyerek, nem is egy, aki nem bírja, és átmegy mondjuk szakiskolába (szakmuki), mert az azért könnyebb, kevesebb órájuk is van, vagy egy, a lakóhelyéhez közelebbi suliba. Jaj, basszus, annyira tehetetlennek érzem magam. Iszonyat szar ez a rendszer. Aki ezt kitalálta, az jöjjön már, és ülje végig egy kilencedikes osztály egy hetét. 

6 megjegyzés:

  1. abszolút megértelek - bár ezzel pont nem mész semmire

    az mondjuk azért az iskola kompetenciája lenne, hogy legalább az osztályodban minden gyereket taníts - nem is értem, hogy ez miért nem a minimum :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megmagyarázzák, miért, ne félj:) Nyelvvel tudják csak csoportbontani a nyelvet, mert a mateknak nem azonos az óraszáma, és én ugye nem lehetek egyszerre két helyen. :(

      Törlés
  2. :( hát ez teljesen gáz. Ez egy nagyonnagy iskola? Az lenne talan magyarazat arra, hogy miert nem kepesek eneket es tesit tenni nyolcadik orakra. Kinszenvedes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenre van magyarázat:(
      Az énektanár más suliban is tanít, és reggelenként ér rá, a mellettünk lévő sportcsarnokot pedig tornaterem híján béreljük, és az is 11-ig a miénk.
      :(((

      Törlés
  3. Nekem is folyton hatodik meg hetedik angolom van, iszonyú. Ez ugyan egy versenyistàlló de a gyerekek pont annyira szenvednek ettöl, mint egy bàrmilyen/àtlagos iskolàba jàró gyerek. Én folyamatosan arról àlmodozom, h megalapítom a gyerekbaràt iskolàt, szerintem nagy keletje lenne.

    VálaszTörlés
  4. Tudom nem te vagy én döntjük el.Ez csak egy megjegyzés és a legfelül ulőknek szólna...Szóval középiskolába minek pld. ének? Hittan? Ez már nem az a korosztály aki ne oldaná meg egyénileg ha érdeklik ezek az irányok.Én mondjuk a tesit sem értem mert már felső tagozatban sem tudnak edzésre járni a gyerekek a sok töltelék óra miatt.Egyrészt fáradtak másrészt télen szinte sötétben esnek haza a suliból.Agyon vannak hajtva....A tanárok is.:(

    VálaszTörlés