2016. november 16., szerda

Kedves naplóm

Pilla kérte, hogy meséljük el, ki, mért, mikor kezdett el blogolni/blogot olvasni. Gondoltam, én ide írom, mert szerintem nagyon érdekes téma. Meg arra is gondoltam, hogy esetleg ti is elmesélhetnétek, hogy miért írtok/olvastok blogokat, hogy segítsünk neki. 

2009-ben épp összeköltözésben voltam azzal a fiúval, aki később a férjem lett, nagyon-nagyon boldog voltam. Egy FB ismerősöm, egy nagyon szimpi, iszonyúan stílusos lány kirakott egy linket a saját blogjáról, őt kezdtem el először olvasni. Imádtam a személyes sztorijait, az őszinte vallomásait jó/szomorú dolgokról, a rengeteg, gyönyörű képet a ruháiról, róla, a lakásáról, a kutyájáról, a barátairól, a kalandjairól, hogy mesélt a filmekről, sorozatokról, amiket nézett, a kajákról, amiket megfőzött, a kalandokról, amikben része volt. Ő csinált egy vintage ruhákat áruló webshopot, és el is ment nagyon ebbe az irányba, majd szakítottak a pasijával, és abbahagyta a blogolást. 

Nekem nagyon hiányzott a blogja, olyan jó érzés volt belenézni egy ilyen vidám, színes, stílusos, inspiráló ember hétköznapjaiba, vele örülni a szuper dolgainak, de látni azt is, hogy ő is szomorkodik, ő is szembenéz nehézségekkel. Kedvet csinált ahhoz, hogy csinosabban öltözzek, hogy főzzek, hogy utána menjek a kalandokank - nem tudom pontosan megfogalmazni, miért, de valahogy jobb lett a történeteitől az én életem is, mintha egy jó könyvet olvasnék. Kerestem más blogokat is, ekkor kezdtem olvasni Lenszit, meg Tamkot, akiket a mai napig imádok, de valahogy ez volt az a fajta blog, ez a színes-szagos, személyes stílus, amit én szívesen olvastam volna.  

Na, és akkor vettem egy szuper kis laptopot, ezt amúgy, amin most is pötyögök, és akkor kitaláltam, hogy ha más nem ír ilyen blogot, akkor majd én! A vicc az egészben az, hogy ilyen színes, sokoldalú blogot írni sokkal élvezetesebb, mint olvasni - főleg, miután egyre többen kezdtek olvasni, és már egy csomó hozzászólás is érkezett. Lett rajta keresztül egy csomó barátom is - mondhatom, hogy a számomra legfontosabb emberek közül jónéhányat, igazi, komoly, mély barátságokat ennek a blognak köszönhetek. 

Azóta ez a harmadik blogom, az elsőt a válásom után bezártam, majd lett egy zárt blogom, amit csak úgy 15 ember olvasott, ők segítettek abban a pokoli időszakban, hogy ne vágjam fel az ereimet, de kábé szó szerint. Igazi terápia volt, nagyon hálás vagyok nekik, mindig az leszek. És mikor jobban lettem, akkor született Molnár Ilonka. 

1-2 éve hullámzom, nagyon sokan olvastok, nehéz eldönteni, mi az, amit elmesélhetek, és mi az, ami nem tartozik mindenkire. Ha rajtam múlna, elmesélnék önzetlenül mindent, de ez a blog nem csak rólam szól, hanem a szeretteimről is, a munkámról, a barátaimról is, néha óriási a dilemmám, hogy mi az, ami belefér, mi az, ami nem. Volt egy-két konfliktusom is itt, és azt is el kellett fogadnom, hogy nem szerethet mindenki, még ha aránylag kevés trollom is van (sziasztok!). Nehéz nem foglalkozni azzal, hogy mit gondolnak rólam mások. Néha meg egyszerűen nincs kedvem írni, sokat dolgozom, fáradt vagyok, nem marad energiám arra, hogy foglalkozzam a blogommal.

Na mindegy is, nem ez a lényeg, hanem az, hogy én Molnár Ilonkát magamnak írom, ez az én kedves, színes, illatos naplóm, magamat szórakoztatom vele. De ami talán még fontosabb, az a közösség, amit rajta keresztül találtam. 

Elmesélitek ti is, miért blogoltok/olvastok blogokat?

41 megjegyzés:

  1. csak azt akarom mondani, hogy megvidámodni jövök ide mindig - és bár tennél fel több színes képet (cica, kutya, saláta, ruhák, körmök, bringázás, túrák, bor - jöhet bármi :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, jó, igen, tudom, kevés fotót töltök fel mostanában, majd változtatok ezen, de azt meséld el Pillának, Martine, hogy te hogyan/miért kezdtél el blogolni, mit ad neked az írás, és a blogok olvasása úgy általában?

      Törlés
  2. En mar megirtam Pilla blogjan es a sajatomon is erintettem a temat, csak azt felejtettem el leirni, hogy miert olvasok masokat. Azert, mert olyan, mintha betekinthetnek masok lakasaba az ablakon keresztul, amit en gyerekkorom ota csinalom. Izgalmas belatni masok vilagaba.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ú, de kár, h törölted, annyira jó kis hozzászólás volt a témáról.:( azért Pillának átküldhetem, hogy elolvassa?

      Törlés
    2. Persze, sőt ha úgy ítéled meg ide is kiteheted "posztumusz" szegénykét, mármint ha erre van lehetőség, nem ismerem ennek a módját.

      Tegnap kicsit elbátortalanodtam, hogy esetleg túlzóan szentimentális és olyan jól sikerült a komment törlés -első alkalom- hogy elintéztem a fiókomat is valahogy, nem tudok belépni.

      Vagy feltörték? Nem nagyon hiszek ilyesmiben.


      (nyafognekdenincskinek)

      Törlés
  4. Én pont azért, amiért te ahhoz a másik lányhoz. :) Bár ritkán kommentelek, de mindig nagyon várom, hogy írj.

    VálaszTörlés
  5. én 2005-ben kezdtem blogolni, amikor még viszonylag újdonság volt, de már volt egy kialalkult blogger közösség. egyszer valami reklámképeslapon vagy matricán láttam a freeblog logóját, és gőzöm sem volt róla, mi az, hát megnéztem. elég hamar beszippantott, mert akkoriban még gyökeresen másmilyenek voltak a személyes blogok, nagyon kevés volt az ilyen ténylegesen naplószerű, beszámolós, kitárulkozó író (vagyis egyáltalán nem létezett ilyesmi, kivéve talán annát, ő elég különlegesnek számított ezzel), kommentelés lehetőség nulla (amikor megjelent a halo-rendszer, elég nagy újdonság volt, de csak lassan kezdék el a bloggerek használni), sokkal erősebb volt az irodalmi, néha már-már kicsit fikciós vonal - az olyan bloggerek, akik sokszor írtak keveset, néhány mondatot, nyelvi játékokkal, költői jelzőkkel, célzásokkal, elhallgatással. jóféle kortárs prózák voltak ezek, és magyar szakos egyetemistaként rettentően élveztem. olvasni is, meg csinálni is. amit manapság írok, ha írok, annak semmi köze a régi bloghoz.
    volt persze kemény mag a freeblognál, celebbloggerek (isolde, lucia, agnus, phnb, dreamdancer, text, zsempet, mesterzsakács, becherpig, perdita, montag, zetor leila és sokan mások), törzshely kocsma, ahol heti rendszeres találkozók voltak, a falon pedig a legismertebb blogokról lógtak mindenhol a print screen képek. nagyon sok ismeretség és barátság köttetett, nekem is volt komoly kapcsolatom, és a legjobb barátnőm is blogon keresztül "érekezett".
    aztán mr.a eladta a freeblogot, ami lassan meghalt, mindenki felnőtt, harmincas, negyvenes vagy családos lett, és szétszéledt a szélrózsa minden irányába. sokan indexesek és origósok lettek, könyvük jelent meg, vagy leszarják az egész blogolósdit. néhányan, az igazán ismeretek közül átköltöztek máshová, de ők sem olyanok már, mint tíz éve. (ami természetes.)
    én régen sem írtam naplót, most sem igazán megy, azon is csak kapkodom a fejem, hogy tényleg mennyire sok mindent megosztanak már az emberek magukról, az anonimitás eltűnt (bárkiről három perc alatt lehet kideríteni, kicsoda valójában), de a blogolás azért mégiscsak klassz dolog. jó azt olvasni, amikor az emberek azt írják, sokat kaptak tőle, vagy rajta keresztül - barátokat és támogatást. szerintem az online kommunikációs formák között a blog még mindig teljesen egyedülállónak számít.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ó, én már csak később, 2007-ben csöppentem ebbe bele, de mint a kisgyerekek a karácsonyfára, úgy csodálkoztam rá a falon a blogokra. Annyira jó hangulata volt <3

      Törlés
    2. igen. hiányzik. de aztán a tandemből is pedál lett (meg azóta ki tudja, micsoda), és úgyanúgy elmúlt, mint a freeblog. azért klassz volt, jó felidézni. :)

      Törlés
    3. ezt de jó volt olvasni, mint egykori egyik tandemtulaj. <3 :)

      Törlés
  6. Én azért olvasom a blogodat, mert ezeken a szürke napokon is jobb kedvre derít, és egy kis színt visz a napba. A tied mellett még olvasok egy párat, és mindig olyan jó érezés olvasni mások boldogságát, vagy épp egy pár kedves szóval lelkesíteni az épp rossz passzban lévőket.

    VálaszTörlés
  7. En kíváncsiságból olvasom mások blogjait, es bár egy időben válogatás nélkül olvastam minden(ki)t, amit véletlenül találtam es egy kicsit is érdekesnek tűnt, mostanában mar 10 körül van azoknak a blogoknak a száma, amiket tenyleg rendszeresen es kitartóan olvasok. Szerintem borzasztó érdekes, hogy mások hogy élnek, olyan kicsit, mint amikor megtanulok egy új nyelvet: teljesen más világ, semmi közöm hozza, aztán valahogy megis, es olyan is, mint egy regény, hamar involvalodom es már drukkolok a fohosnek, vagy együtt szomorkodom vele.
    Írni 2006-ban kezdtem, 16 évesen, miután szakítottam az első pasimmal. Az akkori legjobb barátnőm blogolt akkor mar par hónapja, persze en voltam kb az egyetlen olvasója, meg meg par osztalytarsunk :D, na es a szakítás után szükségem volt valami újra, úgyhogy en is elkezdtem, es kiderült, hogy nekem ez kell es nagyon élvezem. Azóta is. Persze azért sokszor es nagyon megváltozott, hogy mennyit es kinek írtam; volt egy csomó "enblogom" (csomó, mert kb félévente- évente másik host oldalt választottam, amikor meguntam az éppen aktuálisat), aztán volt, hogy zárt blogot írtam, de ott nagyon rossz volt, hogy pontosan tudtam, ki olvas, es ugy nem volt ugyanolyan, végül lassan egy éve ugy döntöttem h a magánéletemrol elég, ha a közeli barátaim tudnak, es a mostani blogomat inkább a családomnak es az ismerőseimnek írom a luxemburgi életről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vera, én még egy ilyen blogtárhely-szédelgőt, mint te, nem is ismerek! :-D

      Törlés
    2. Fiatal voltam és kellett a pénz :P

      Törlés
    3. :-DDD

      (nem akarok EKKORA hibát az utókorra hagyni (a net nem felejt): blogtárhelyszédelgő! Egybe!!)

      Törlés
  8. Ilonka mellett én is köszönöm, hogy megírtátok! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. még amúgy ér írni, meddig van a határidő? Mert nekem ma van csak időm írni. Még belefér?

      Törlés
  9. 2008-ban terápiaként. Akkor éppen a nemtudommitkezdjekazéletemmel időszakom volt, segített. Van babás blogom is, de mióta megszületett, örülök, ha az eredetit tudom írni.
    Olvasni is akkoriban kezdtem, van, akivel a blogolás által ismerkedtem meg. (Ő később fotós lett, ő csinálta a pocakos-születés-újszülött-1éves képeinket).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Téged valakinek az oldalsávjában találtalak meg, két éve olvaslak, imádom, ahogy írsz! Feldobja a napjaimat nagyon :)
      Pillát is olvastam rendszeresen, amíg nem lett zárt blogja (kértem meghívót, de nem jutott :( ).

      Törlés
  10. Hú én nagyon kevés blogot olvasok, de azok hasonlók a tiédhez, valahogy amikor éppen "szar" azon is átjön valami derű, önirónia, életöröm és persze nagyon szeretem ez a stílust is, amit nem tudnék meghatározni milyen stílus, szofisztikált, már-már irodalmi, úgyhogy én nagyon örülök, hogy téged is megtaláltalak nemrég és napi szinten rákeresek, mikor írsz.

    VálaszTörlés
  11. Már mindent leírtak az előttem szólók a motivációról, a blogírás- és olvasás hozadékairól, én csak annyit tennék hozzá, hogy külföldön élőként a magyar nyelvű közeg is nagyon vonzó számomra. Tulajdonképpen nem értem, hogyan lehet blogolvasás nélkül létezni :))

    Azt viszont folyamatosan kérdezem magamtól, hogy miért írok MÉG mindig blogot, amikor állandóan attól félek, hogy valaki rámismer. Ezennel kérdezem Színváltószeműlányt, hogy szerinte hogyan lehet valakiről kideríteni a kilétét? Főleg pár perc alatt. Nekem ez nagyon hihetetlen (csomó blog mögött fogalmam sincs, ki áll), de ha igaz lenne, be is zárnám a bótot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egyebkent erdekes, en sok nem magyar blogot olvasok, es nagyon ritkan talalkozom ezzel a felelmmel, hogy "jaj,mi lesz,ha felismernek". Az itthoni blogk között (legalabbis amiket olvasok) viszont szinte egy sincs, amelyik nem irt volna mar erröl.

      Az miert baj, ha tudjak,ki vagy? (Ez egy
      artatlan kerdes, kivulaalokent nagyon nehez megitelnem, milyen a bloghangulat beluröl...)

      Törlés
    2. Igen, francia nyelvű blogoknál pl. sokkal kevesebb az esély, h egymásra ismernek emberek. De előfordul! Épp nemrég olvastam egy fr blogban, hogy a blogger unokatestvére gyerekkorában meghalt és hogy ez mekkora trauma volt (NYILVÁN) a családnak. Erre tudjátok ki kommentált neki? A kislány akkori tanítónénije!! (tévedés kizárva, olyan részeteket osztott meg, amelyeket más nem ismerhet) Döbbenet!

      Amúgy meg, hát ha visszaolvasol, tudni fogod, miért nem szeretném :) De gyorsan, mert tervben van véve, hogy törlök egy csomó bejegyzést.

      Törlés
    3. @Tamko:
      nagyon apró részletekből, amiket az adott író jelentéktelennek tart önmagában, összeáll egy olyan információhalmaz, amiből rettentően könnyű utánakeresni. a facebook és az instagram pedig külön csapás ezek mellé.

      az itt kommentelők közül sokan például feltűnnek más bloggerek instagram fotóin, név nélkül ugyan, de arccal. van közös ismerősünk, aki meg aztán feltölt a fb-ra fotókat, és ott virít ugyanaz az arc névvel...

      ha valaki meg direkt stalkerkedni akar, akkor elég kiderítenie, hogy van az adott bloggerel közös ismerőse (szinte biztos, hogy van, vagy ha nincs, akkor áttételes ismerős), és mivel szinte senki nem tiltja le az ismerőse láthatóságát az adatlapon, csak végiggörgeti őket. a fotóról, adatlapról szinte biztosan be tudja azonosítani.

      engem kettő perc alatt lehet(ne) megtalálni, ha valaki tudja, kik az ismerőseim ebből a blogger körből.

      nem mintha egyébként bármi történne, ha tudják az igazi neved, na bumm, de érted...

      @kecs:
      nem gond, ha tudják ki vagy, ha nem izgat. :) de engem például zavar. régen, amíg volt a dologban anonimitás, sokkal könnyebben írtam, sokkal bizalmasabb dolgokról. most már nem megy. te is azért nem találkozol ezzel a félelemmel, mert az illető nem ír le olyat, amiről gáznak érezné arccal felvállalni. azok megmaradnak neki és a személyes ismerősöknek. tíz évvel ezelőtt nem ritkán botlottam olyan blogokba, ahol például egyértelmű volt, hogy az írója csalja a párját, és nem örült volna, ah kiderül, hogy kicsoda. szemtanúja is voltam egy pár lebukásnak meg drámázásnak. ma már senki nem teszi ki a netre, hogy "csaló vagyok".

      Törlés
    4. Ertem en, ertem, nem veletlenul nem blogolok :-) Ez az enblog nehez mufajnak tunik, bar szemelyes kedvencem lucia kivaloan egyensulyoz a szemelyes de meg nem intim vonalon. Az en izlesemnek mar igy is tulsagosan "varazstalanitott" a vilag,aki akar szinte barkirol megtudhat barmit kis erofeszitessel.

      Törlés
    5. Színváltószeműlány: asszem sürgősen változtatnom kell a FB-beállításaimon :))

      Törlés
    6. @kecs: lucia zsenialis, de nem veletlen, hogy o volt az egyik legnagyobb, a kezdetektol fogva. csomo golden blogot nyert. bar nekem egy picit dagalyos a stilusa (ettol meg persze nagyon szeretem). isolde kozelebb all hozzam, ha hasonlo irot kell mondani. meg annyi-annyi blog volt, amiert megszakad a szivem, hogy mar nincs.

      @Tamko: :))

      Törlés
    7. Nekem bejön az efféle barokkos dagalyosság, de ez ízlés dolga. Isoldet is szeretem, bár nekem kicsit megmondóemberes, különösen mióta nem lehet nála kommentelni.

      Törlés
  12. Neha azon kapom magam, hogy egy gyerekkori baratom unokatesoja csajanak a kajafotoit nezem öszinte erdeklödessel a FB-on. Erdekelnek masok törtenetei, kepei, mintha alternative univerzumokat probalhatnek ki.
    Es amit Tamko irt, hogy egy magyar nyelvu közeg, olyan, mintha meg otthon lennek, nem mar itthon.
    Nekem is volt több blogom, en is magyarul irtam. Ez most mas, szerettem volna, hogy ha ugy alakul, itteni baratokkal is megoszthassam. Nem merek nagyon szemelyes dolgokrol irni, de szeretnek.
    Ilonka, a te blogod meg <3 es kesz.

    VálaszTörlés
  13. Ja, és Ilonka, ez nem volt kérdés, de én tökre szeretem azokat a blogokat, amelyek RENDSZERESEN frissülnek. Egy hetes távollétet már rosszul tolerálok :))

    VálaszTörlés
  14. Én is azért szeretem olvasni mások blogját, mert tök érdekes, mások hogyan élik a kis életüket, ki hogyan él meg bizonyos helyzeteket. Személy szerint én nagyon sajnálom, hogy tök nehéz belefutni igazán személyes blogokba, nagyon sok blogger meghívóssá tette a blogját, vagy épp tematikussá, szóval igazi csoda belefutni valami karakteres személyiségbe. Szeretem, amikor valaki nem rest közölni, mi történik éppen vele, és nem túl fukar hetente több bejegyzést is közzétenni. Így legálisan lehet beleolvasni mások naplójába - milyen jó már?!

    Én az első blogomat az Ifjúsági Magazin honlapján csináltam (volt ott egy lány, aki olyan blogot írt, amiben a Tokio Hotel frontembere a tesója volt, de szexelt is vele - brrr, ez az igazi fanatikus), úgy tíz éves körül lehettem, és azóta mindig blogolok valahol kisebb szünetekkel (a második blogom 2004-es, teveclubos, még mindig megvan :D). Szünetekben csini füzetekbe írkáltam le tök lényegtelen dolgokat, most van egy doboznyi naplóm, ami tök értéktelen, de nem merem kukába dobni őket, mert nagy hiúságomban mindegyikbe 80x beleírtam a nevemet (mert hát gondoltam az unokáimra, akiknek majd tudniuk kell, hogy ezeket a szuper irományokat a nagyi tojta ki magából...). Asszem, a leggyorsabb módszer egy nagy könyvégetés lenne, no de mindegy is.

    Azért írok, mert míg az ismerőseimnek nehezen állok neki panaszkodni még akkor is, ha tényleg indokolt lenne, de a blogot nem sajnálom erre a célra, és egy csomószor van olyan, hogy a bejegyzés végére megvilágosodok, vagy rájövök, hogy tök hülyeségeken problémázok. Meg aztán na, szeretek is írni... És jó a tudat, hogy ha általában nem is érkezik reakció, valaki azért mégis szurkol nekem is. :)

    A legrégebbi blogok, amiket olvasok, Lensziromé és Gyömbérkéé, és van pár viszonylag új is, amit követek. Általában a személyiség az, ami fontos (ezért olvasom nagy szemekkel Micit a kevéske bejegyzése ellenére is), nem mindenkit tudok kitartóan követni, ha nem szimpi vagy túl titokzatoskodó, és meg kellene fejteni a célzásait. A Te blogodat, Ilonka, én is azért követem, mert szép színes és sajátos hangulata van. :) Te is olyan főhős vagy, akinek van miért szurkolni.

    Mindig várom, hogy "szemtanúja" legyek egy beteljesedett életnek, szóval... Hajrá mindenki! :D

    VálaszTörlés
  15. Írás: 2004 óta írok blogot, ma már csak zárt körnek. Nagyon sok irl jó barátom lett a blog által, ezt szeretem a legjobban a blogolásban. Bezártam, mert már nem akartam megválogatni, h mit írok meg és mit nem, párhuzamos blogra pedig nem volt energiám.

    Olvasás: elég sok blogot követek, mindig szurkolok a szereplőknek. Szeretem, hogy az én élethelyzetemtől nagyon eltérő emberek életébe is betekinthetek. Szélesíti a látóköröm, és gyakran nagyon jó megoldási utakat látok ilyen-olyan szitukra :)

    VálaszTörlés
  16. Miért olvasok blogokat? Mert jobban kinyílik a világ. Többnyire írásban őszintébbek az emberek, ha már blogokat is írnak, akkor az idejüket is rááldozzák, nem a süketelés megy (mint sokszor a környezetemben tapasztalom). Beleadják szívüket-lelküket, én pedig sokszor más nézőpontokat is megismerek, esetleg olyan dolgokról elgondolkozok, ami nem sűrűn fordul elő, kinyílik a látóterem.

    Meg valljuk be: sokszor szürkék a hétköznapok és feldob, ha - bár velem nem történik semmi különös - de másoknak jó napjuk volt.

    Tanulok tőletek blogolóktól. Néha sajnállak benneteket, amikor trollkodnak. Hiszen ez egy "ajándék", hogy betekinthetünk az életetekben, ami senkinek se annyira egyszerű, hogy a másikat bírálja, pálcát törjön felette, okoskodjon, ne fogadja el az író vélekedését.

    VálaszTörlés
  17. Vicces, mert szóról szóra leírtad az én miértjeimet, amikor azt írod a bejegyzés elején, hogy miért olvastad annak az inspiráló lánynak a blogját. Emellett szeretem kicsit mások szemével is látni a világot, szerintem jó hatással van rám, hogy követek pár blogot, megértőbb és nyitottabb lettem ezáltal. Mindig szurkolok a főhősöknek és örülök, hogy ha valami jó történt velük, még ha nekem éppen rossz napom is volt. :)

    VálaszTörlés
  18. Nem is tudom mikor kezdtem blogolni, talán 2006 körül, tipikus "énblog" volt, és jó sokáig élt. Aztán volt egy töréspont, amikor már nem szerettem volna tovább írni, talán "kinőttem" azt a felületet és korszakot is.

    Az írás az életem, a blogolás is hiányzott, így próbálkoztam meghívós bloggal, de az sem volt az igaz. Végül lassan két éve megszületett a Szelencetitkok, ami mondjuk úgy tematikus blog, mert összeírtam egy 101-es listát, amit 1001 nap alatt szeretnék megvalósítani - erről szól a Szelence. (Már amikor működik a laptopom, és tudok írni...)

    VálaszTörlés
  19. Kb 2009-2010 körül kezdtem el blogolni egy ismerősöm hatására, és már az elejétől fogva tudtam, hogy naplószerű személyes lesz, de épp emiatt törekedtem a lehető legnagyobb anonimitásra (amit most is tartok, bár már jópár ismerősöm is olvas, ezért már meg kell válogatnom mi és hogyan kerül ki). Ugyan már gyerekkorom óta írtam naplót, de ott nem tudtam kapcsolódni senkivel magamon kívül, és amikor megtudtam, hogy létezik olyan is, hogy blogolás, ahol kb azt írsz le, amit akarsz, és mások is olvashatják és kommentelhetnek, azt gondoltam, ez nekem való. "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" alapon útnak is indítottam az én személyes blogomat, ahol azt tűztem ki vezérelvként, hogy kertelés nélkül és őszintén írok mindenről, ami velem történik, és hogyan élem meg, hátha társakra találok, akik hasonló dolgokon mennek keresztül. Egyfajta terápiás eszközként is tekintettem rá, sok belső konfliktussal és félelemmel küzdöttem akkoriban (bár ez ma is igaz, csak megváltoztak a félelmek).

    Mivel egyre több ismerősöm is olvasott, ezért már nem tudtam mindent úgy kiírni magamból, ahogy az elején, és végül új anonim blogot indítottam, aminek szerintem máig nincs egy darab olvasója sem, de ott legalább ki tudom írni magamból azt, amit a másikra nem. De még így is vannak olyan témák, amiket inkább kézzel papírra írok le.

    Mivel anonim voltam, ezért nem is nagyon tudtam reklámozni a blogot, és alig voltak (és vannak) olvasóim, szóval kezdetben azért kezdtem el másokat is olvasni, hogy ezen javítsak. Többségében személyes blogokat olvasok, de van néhány tematikus is köztük. Az olvasótábor bővítésén kívül ötletgyűjtés, inspirálódás, mások életébe való bepillantás, remény és hit ébresztése végett szoktam blogokat olvasni mostanában. A tiédet kifejezetten azért, mert színes-szagos, és mert tök jó látni, hogy nem csak a filmekben élnek ilyen életet fiatal felnőttek: saját kis zug, állatkák, sok-sok jó barát, munka és szórakozás, örömök és csalódások, hétköznapi gondok, ízlések és pofonok, az élet szép, de azért mindenkinek megvan a saját keresztje. Szóval még ha úgy is tűnik, de nem fenékig tejfel, viszont ez nem veszi el a kedvet a folytatástól és nincs világvége. Valami ilyesmi. :)

    VálaszTörlés