2017. január 13., péntek

Stuff I like

Tavaszenergia, mi? :)

Itt nálunk ma egész nap zuhog a hó, és csak hullik, hullik, szerintem eddig legalább 10 centi hó esett, gyönyörű minden. Reggel leginkább ahhoz lett volna kedvem, hogy visszamásszak a pasim mellé az ágyba, bekucorodjak mellé, kilőjem mindkettőnk ébresztőjét és aludjunk, ameddig csak tudunk, aztán pedig reggelizzük narancslekváros pirítóst tejeskávéval, beöltözzünk Michelin babának és elmenjünk sétálni, míg pirosra nem fagy az orrunk, aztán pedig a kanapéjáról, a takaró alól nézzük a hóesést. 

De persze menni kellett dolgozni, kiástam a kisautót a hó alól, aztán szépen lassan hazacsúszkáltam - olyan fura, régen féltem hóban vezetni, de mostanában teljesen biztonságban érzem magam, talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy élvezem is a helyzetet Nagyon szeretek vezetni, úgy látszik, hóban is. 

Van két dolog, amit nagyon szeretek mostanában, az egyik egy aldis aszalt szilvás joghurt. Úristen, milyen finom, ismeritek? Négy darab van összecsomagolva, amit nem szoktam szeretni, mert nagyon kevés tejterméket eszem, de ebből nyolc is lehetne egy csomagban, azt sem bánnám.


A másik pedig a Clipper teák, amiket igazából a dobozuk miatt vettem meg, de aztán kiderült, hogy a belső értékeik simán verik a külcsínyt. 



9 megjegyzés:

  1. a Clipper teák szuperfinomak, én mondjuk a gyümölcsösöket szeretem jobban, azok közül is a Wild berry-t legesleg...

    VálaszTörlés
  2. óóó, nekem a Kusmi Tea a bejövős :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, annál nincs finomabb, csak sajnos aranyárban van.

      Törlés
    2. a reptéren kicsit olcsóbb, mini szetteket árulnak, zöld, vagy fekete, vagy gyümölcs, vagy filteres. 5x25g kb 20 euro.

      Törlés
    3. http://www.spiegel.de/wirtschaft/service/kusmi-tea-stiftung-warentest-findet-krebserregende-substanz-in-kamillentee-a-1130313.html

      Törlés
  3. az aszalt szilvásat vadásszuk mi is - de azt szedik ki mindig leghamarabb :)

    nálunk egész nap tök vizes hó zuhogott, szép, ahogy esik, de nem marad meg még a fákon sem, azonnal latyakos és estére tuti, hogy totál lefagy :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan? Itt winter wonderland van, de tényleg, csodálatos.

      Törlés
    2. Láttam az időképen es baromira irigykedtetem, hogy 20 kmre tőlünk bezzeg rendes hó van! Mi a HHH aljában lakunk es ha valahol, itt mindig szokott hó lenni. Most mehetek szégyen szemre a Normafára vagy hozzátok a Lánnyal szánkózni!

      Törlés
  4. Itt egész nap csak az eső. Hol jobban, hol még jobban. Szürke, szomorú minden.:( (Bocs, az időjárás-jelentésért.)

    VálaszTörlés