2017. március 25., szombat

Good stuff

Tegnap randiztunk Pillával, végre ettem hamburgert, nem is tudom, utoljára mikor, talán tavaly? A Bamba Marhába ültünk be a Deákon, én mondjuk nem voltam elájulva, de azért nem volt rossz. A káposztasaláta (coleslaw) sajnos nem ízlett, én azt szeretem, ha édeskés, és ez nem volt, nem volt elég finomra vágva a káposzta, meg túl sok hagyma volt benne. Problémáim. 



Úgy volt, hogy sétálunk, de nagyon fáztunk, így aztán beültünk inni egy pohár chardonnay-t (arra a helyre, ami a Liza a rókatündérben egy retro hamburgerező, most pedig egy borbár). Pilla mondta, hogy el majd intéznie egy hívást munka ügyben, és majd kimegy, mert elég hangos élő zene volt. Én addig ott maradtam, 10 perc, 20 perc, 25... Mivel egy darabig láttam, hogy kint beszél, aztán meg már nem, elkezdtem gyanakodni, hogy valami nem jó. Eszembe jutottak mások rém-randi sztorijai (srác a vacsi végén elmegy mosdóba, soha többé nem jön vissza), és belegondoltam, hogy mi van, ha otthagyott? Ott volt ugyan a táskája mellettem, de az újságpapírral is ki lehet tömve. De aztán visszajött, és röhögcséltünk tovább, és mondtam neki, hogy ha szakítani akar, azt mondja a szemembe, és ne ghostingoljon.

Egyébként miközben ott vártam Pillára, és roppant kínosnak találtam, hogy az énekes fiatalember kötelességének érzi, hogy szemezzen velem, ha már ott ülök olyan szerencsétlenül, eszembe jutott a kompromisszumok kötése, már ami a párválasztást illeti. Ott vacsorázott mellettünk egy pici asztalnál egy 50 körüli amerikai házaspár. És amíg ott ültem, vagy 30 percig egyedül, egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. Nem hiszem, hogy össze voltak veszve, mert dúdolgattak, élvezték a zenét, és jóízűen ették a vacsijukat, de nem beszélgettek, egy szót sem. Na és az jutott eszembe, ha az ember olyan párt választ, akivel nem igazán illenek össze, fenn áll a veszély, hogy néhány év múlva nem lesz mondanivalójuk egymásnak. És én ezt nem akarom. Én társat szeretnék. 

Hazafelé arra értem az állomásra, hogy felsővezeték-szakadás miatt nem járnak a vonatok. Aztán meglepően lendületesen hazajutottam, de kellett hozzá venni egy kis útravalót: 

 
Jó kis péntek este volt.

21 megjegyzés:

  1. a Zingben nem tudom, jártál-e már (Király utca), ott elég édeskés a coleslaw. meg finom a burger is. :)

    VálaszTörlés
  2. Mondanam a Magic Burgert, ott meg edeskrumpli is van, dehat 11. kerulet, kisse kiesik...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ó, oda olyan régóta el szeretnék jutni. meg a W35-be.

      Törlés
  3. Szerintem ha egy összeszokott pár nem szól egymáshoz, nem azt jelenti, hogy nincs mondanivalójuk. Sőt..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. úgy érted, már olvassák egymás gondolatait?:)

      én sem gondolom, hogy egyfolytában muszáj eszmecserélni, persze, vannak azok a helyzetek. de akkor is, ha vacsoráztok együtt egy étteremben egymással szemben, ennyi idő alatt akkor is csak vannak természetes megosztanivalók, nem? hogy ó, de finom ez a krumplipüré, nem kóstolod meg? milyen a desszerted, drágám? vagy nem tudom, és hát ilyen hosszú ideig. meg szerintem látszik ez egy páron, ha tényleg ez a helyzet, de őket látni... szóval leginkább az volt az érzésem, h magányosak, főleg a nő. persze lehet, hogy valamit félreértettem, és ez a harmóniának valami olyan foka, amit én nem érthetek.

      Törlés
    2. Így már értem, köszi. De ki tudja náluk hogyan működik:) én nem szoktam kérdezni, hogy ízlik-e a drágámnak, nekem az nem lenne őszinte. A megszólítás sem. Ha nem ízlik azt meg észreveszem:) túllihegtem, bocsi.Tény így 28 év után kevesebből is értjük, vagy érezzük egymást.

      Törlés
    3. Persze, én sem ismerem őket, bármi lehet. És persze nem a kaján, vagy azon van a lényeg, hogy nyuszifülnek vagy Károlynak szólítod-e a másikat. Minden tiszteletem a 28 éveteké.

      Törlés
    4. Köszönöm:) azért mem volt, lesz minden mindig rózsaszín, de talán szerencsénk is volt, fiatalon. Viszont neki nem annyira jó ha megkérdezem hány sört ittál?: csak jót válaszolhat, nincs mese, már nem tud füllenteni:)

      Törlés
  4. Én a Zinges burit nem szeretem. 😐 Édesburi meg a Bambában is van. Amúgy nekem a Pesti Burger Bar volt a top, de ők költöznek épp, ki kell nyomoznom, hova.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. annyira én sem voltam elájulva a Zingtől, csak olyan "oké, finom, rendben van" szinten kedvelem. nem nagyon van összehasonlítási alapom, max. a mekivel, ahhoz képest meg nyilván... ez az édesburgonya cucc micsoda? mármint nem a zöldség, azt ismerem, hanem a hamburger mellé. ugyanúgy megsütve adják? Révfülöpön ettünk mostánaban többször egy újonnan nyílt burgeresnél, hát nekik viszont tényleg valami beszarás finom házi sültkrumplijuk van a burger mellé. de az csak hagyományos.

      Törlés
  5. Jegyzetelek... avagy mondjatok meg jo burgeres helyeket (bocsi Milonka :))!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pesten nem annyira vagyok ismerős, a Balaton mellett a Kishableány (Badacsonytomaj), a Paletta (Boglár), a Fröccsterasz (Keszthely) - ennek a háromnak ugyanúgy Bezerics Daniék az üzemeltetői, kábé ugyanarra lehet számítani -, a Bisztró 71 (Révfülöp) és a Malackrumpli (Balatonfüred), amik számunkra kipróbált helyek. nem mondom, hogy mindegyiknél eldobod az agyad, de tisztességes minőség, érdemes tesztelni őket, ha nyaraláskor arrafelé járnátok. :)

      Törlés
    2. http://welovebudapest.com/kavezok.ettermek/megmutatjuk.a.fovaros.legjobb.hamburgereit -ez nem rossz lista, de ha vmi, akkor o: http://burger.blog.hu/ - a csavo kb vegigeszi az osszes hamburgert ami fellelheto es pontozza :).

      Törlés
    3. Koszonom lanyok, elraktarozom az infokat!

      Törlés
    4. Tisss, az Attaboyt is írd fel a listára! :)

      Törlés
    5. Sophie & Ben Bistro, Castro, Kandalló

      Törlés
  6. A Beer&Burger a Wesselényinél nálunk örök kedvenc, illetve a Paneer a Király utcában, bár ott csak sajtos hamburgerek és nagy sajtosságok vannak :)

    VálaszTörlés
  7. én úgy szeretem, hogy A.-val vagyunk olyan jóban, hogy nem kell folyton beszélni - ezt a luxust kevesekkel engedhetem meg magamnak anélkül, hogy ne lenne kínos

    a hello hal-ban (ráday utca 5.) is van burger, halból
    és a coleslaw is finom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretek a Férjem mellett bambulni, bele a nagy semmibe:)

      Törlés
  8. Elgondolkodtam most ezen, 15 éve tartó kapcsolattal. Azt gondolom, hogy sok év elteltével az egykor egymással nagyon egy hullámhosszon lévő emberek is változnak és nem mindig egy irányba. Lehetetlen szerintem úgy választani, hogy örökre megmaradjon az az összhang, én pl azt tartom fontosnak, hogy a különbözőségeiket az évek teltével el tudják fogadni és elsősorban tiszteljék egymást.

    VálaszTörlés
  9. hu errol nagyon szerettem volna en is irni, es nekem is egy kozponti kerdes a parok csendben egymas mellett levese.
    nagyon mas velemenyen vannak a barataim is, a parom es en is, es olyan erdekes lenne ezt megvitatni. a greys klinikaban is van erre egy nagyon jo resz, nyilvan nem fogom megtalalni. de ez egy nagyon izgalmas tema nekem.

    VálaszTörlés