2017. április 27., csütörtök

Enough

Ma életemben másodszor kihívtam a rendőrséget, nem vagyok büszke rá. Van mellettünk egy nagyon cuki park sok zölddel, játszótérrel, hintával, homokozóval, mérleghintával. Gyerekkoromban a barátnőimmel reggeltől estig ott játszottunk, csak enni mentünk haza, este anya, vagy a nagymamám úgy jött értem, hogy indulás haza. 

Na és egy ideje egy adag hajléktalan (ez nem biztos, mert nem szoktak ott aludni, inkább lecsúszott alakok) ide jár eltölteni az idejét, olyan arcok, hogy már senki nem meri oda vinni a gyerekét. Van közel egy ovi, és régen az óvónők napi szinten ide hozták a gyerekeket, de már nem. Változóan 5-10 fős csapat, hulla részegek, szemetelnek, de így minden kiesik a kezükből, egy csomószor én szedem össze a szemetet utánuk (már amihez van gusztusom) kutyasétáltatás közben. Én mondjuk nem félek tőlük, de sokan igen, nem is csodálom, sokszor már délelőtt megy a buli. 

Na és ma arra vittem a kutyát sétálni, és ahogy közeledtem, az egyik fickó felállt, odament egy fához, és premier plánban megfigyelhettem, ahogy pont felém fordulva előveszi a farkát, hogy pisiljen. Egyszer már kiakadtam rájuk a szemetelés miatt (nem volt hatása), de most megint elpattant bennem valami. Én szoktam ott a gyerekekkel is sétálni, és értitek, ennyire tojnak rá, hogy pont jön valaki, nem, hogy várna 2 percet, míg elmegyek. Odamentem, és nagyon kiakadtam rájuk, hogy ez egy park, egy játszótér, ők meg reggeltől ott piálnak, szemetelnek, részegek, ordítoznak, az emberek nem hogy a gyerekeiket nem merik oda vinni, de már át sem mernek menni a parkon. És miért kell nekem végignéznem, hogy a dolgukat is ott végzik (azért amúgy járnak oda eredetileg, mert van mellette egy hely, ahova bemehetnének, de a park persze jobb). Persze még ők voltak felháborodva, kaptam hideget, meleget, hogy ez nem egy játszótér (mondjuk akkor a hintát nem értem), ők nem szemetelnek, és takarodjak. Na és akkor felhívtam a rendőrséget, megadtam a nevem, és elmondtam tök őszintén, hogy mi folyik, és szerintem ez így nem oké. Fél óra múlva, mikor arra mentem, pont igazoltatták őket, aztán este már nem voltak ott, mondjuk esett az eső. 

Nagyon szar érzés, és iszonyat nagy dilemma és bűntudat ez nekem, és nem vagyok biztos benne, hogy jót tettem ezzel, hogy rájuk hívtam a rendőröket, mert tudom, hogy nem megoldás, és pont elég baj az valakinek, ha valami miatt kisiklik az élete, valahol nekik is lenni kell. Abszolút az élni és élni hagyni nézet híve vagyok, de szerintem a hajléktalanság sem mentség erre, ami itt folyik nap mint nap. És biztos egy elkényeztetett picsa vagyok, hogy miközben jógázni megyek, ez a legnagyobb problémám, hogy ők mit csinálnak a parkban, laknék a Blaha mellett, azonnal megtanulnám, milyen az igazi Bronx. De azt gondolom, hogy nem kell mindent lenyelni, és néha szólni kell, hogy eddig, és ne tovább. Nem tudom, mi lesz a megoldás, vagy hogy lesz-e egyáltalán. 

8 megjegyzés:

  1. Abszolúte igazad van. Sem a hajléktalanság, sem semmiféle nyomor nem mentség arra, hogy más embereket semmibe vegyenek.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jol tetted, igazad volt. Az erkolcsi dilemmanak szamomra ott vege van, ahol ansrac eloveszi a lompost pisilni elotted. Ha a kislanyommal megyek arra,mi tortenne? Brrr.

    VálaszTörlés
  3. van az a helyzet, hogy igenis valamilyen hatósághoz kell fordulni - ez sztem simán az volt

    VálaszTörlés
  4. Szerintem is jol tetted, ök majd talalnak valami mas zullöhelyet, a park meg talan ujra megtelik gyerekekkel.
    (Egyebkent a nyomor talan nem mentseg, de magyarazat az ilyesmire, amikor valaki nagyon, de nagyon kiszakad a "mi vilagunkbol", többe nem erzi mar magat szeszesnek semmiben, es ezert a szabalyok sem vonatkoznak többe ra. Azt hiszem, erre mondjak, hogy nincs lejjebb :( )

    VálaszTörlés
  5. teljesen egyetértek, jó, hogy ezt tetted. én is utálok ilyet tenni, és megértem az erkölcsi dilemmádat is, de attól, mert sajnálom azt, akinek kisiklott az élete, még nem fogom megérteni azt, miért veszett ki belőlük még az a minimális emberi méltóság, hogy ne mások előtt végezzék a dolgukat. (és miért hoznak mást olyan helyzetbe, hogy a hideg is kirázza egy reggeli séta közben)
    egy játszótér legyen játszótér. amikor az oktogonon laktunk, tesóm nem tudta levinni a gyereket babakocsival sem, mert a csövik ellepték a felújított parkot/játszóteret, 0-24-ben ott piáltak, a csúcs, amikor előttem szartak, ahogy vittem mellettük épp el a kutyát sétálni, volt, aki simán csak letolta a gatyát, és fingott egy hangosat. (oké, múltkor a nyugati lépcsőnél tolta le előttem a gatyáját egy 50 év körül alkesz nő, és odaszart, szóval végül is nem tudom, mit vagyunk kiakadva, ez már mindennapos :D)

    szóval jól tetted, csak ezt akarom mondani.

    VálaszTörlés
  6. iskolaskent evekig volt az ismerosom egy hajlektalan, koldulo bacsi, mert minden nap azon az utvonalon uldogelt, ahol en jartam haza a sulibol. sokszor le is ultem melle beszelgetni. lehet, korlatolt vagyok, de azota ugy gondolom, a lecsuszottsag, penztelenseg, kilatastalansag nem mentseg arra, hogy valaki az emberseget is elveszitse. van hatar, es nem letezik mindenre kifogas. "eddig es ne tovabb".

    VálaszTörlés
  7. Igazad van!
    Én lakoótelepen élek sajnos, ott is szoktak gyülekezni, és irritaló valóban, nem probléma óbégatni hajnali 2-kor sem.
    Volt, hogy kihívtuk a rendőröket, és azt mondtuk, verekedés van az utcán, pedig nem is. 😃

    VálaszTörlés
  8. A játszótéren és az 5mes környezetükben torveny tiltja a dohányzást és az alkoholfogyasztást. Az 5m pedig a szélétől számolandó! Én k*ra unom már, hogy állandóan én zavargatom el nálunk is a játszótéren cigizőket. Ész nélkül fújják a füstöt, pedig 2012 április 1 óta van törvény erre.

    VálaszTörlés