2017. június 8., csütörtök

jaaaj

Ma is elég rosszul aludtam, meg keveset is, meg hát akkora deficitem van, hogy a végemet járom. Még egy hét van a suliból, szóval már fél lábon is kibírom, de kész vagyok teljesen. Zombi üzemmód, nyüszögés stb. 

Annak ellenére, hogy nem válaszoltak a levelemre, tegnap megjelent egy rendőr (nem ő, sajnos) a suliban, és tartott az osztályomnak egy ofő órát, mondjuk sokszor eltért a témától, de azért hasznos volt. erre ma felhívnak a kapitányságról, hogy be kellene mennem tanúskodni az ügyben, meg a gyerekeknek is... Amin full ki vagyok akadva, mert nem tettem feljelentést, a levélben meg is írtam ezt, meg mondtam is tegnap, de azt mondja a csaj, h mivel tudnak a dologról, így kötelességük elindítani az eljárást. Mondtam, hogy én szívesen bemegyek, és elmondom, amit tudok, de  kölyköket hagyják ki ebből. Ha lesz még eset, akkor esetleg, de egy hét van a suliból, most minek csesztetni őket 1-2000 forintért? Jaj, hát ez is púp a hátamra. 

A tegnapi randim tök jó volt, csak hát úgy tűnik, időközben falakat építettem magam köré, basszus. Ilyenek jutnak eszembe, hogy milyen tök jó, könnyű egyedül lenni, és most majd bonyolítani kell az életemet, meg hazavinni őt bemutatni, meg mindig randizni, aztán eldönteni, hogy mi örökre összeillünk-e... áh. Közben persze szeretnék pasit, de úgy tűnik, elromlottam valahol útközben. Szeretnék megint 25 éves lenni, akkor még minden olyan magától értetődő volt. Mondták a lányok, hogy ne stresszeljek, csak érezzem jól magam, aztán majd meglátom. I'll try.

2 megjegyzés:

  1. Biztos nem romlottál el, csak el vagy fáradva picit. Mást nem tudok mondani, ugyanis mindenki tudja, hogy én vagyok a túlgondolás királynője, illetve én nem úgy érzem, hogy falakat építek, hanem sündisznó vagyok, nehéz megszelidíteni. Szóval okosat nem tudok mondani.
    De szerintem pont ez, hogy volt egy csomó béna randi, próbálkozás az életedben, most a suli vége is, a rendőrség is csak a problémát csinálja, tuti kicsinál és kimerít ez is.

    VálaszTörlés
  2. Az alváshiányra szerintem érdemes kipróbálni a macskagyökér-cseppeket, nekem tök sokat segített. Nem alszom tőle úgy, mint a tej, de segít elaludni, meg nem álmodok mindenféle hülyeséget, amitől utána fáradtabban ébredek, mint ahogy lefeküdtem...

    VálaszTörlés